BEMUTATKOZOM

Kedves Olvasó!

Dr. Pukoli Dániel vagyok, végzettségemet tekintve orvos vagyok, jelenleg ph.d hallgatóként és neurológus szakorvos jelöltként dolgozom. 1988-ban születtem Egerben. Orvosi diplomámat 2014-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. 

Ezt követően neurológus rezidens orvosként kezdtem el dolgozni. 2016-tól rendszeresen részt veszek az orvosi ügyeleti ellátásban, valamint a sürgősségi betegellátásban is. Ez idő alatt volt részem drámákban: vezettem már le szülést mentő gépkocsiban, újraélesztettem -10 fokban és sajnos előfordult olyan is, hogy láttam embereket összeroppani egy halálhír közlése kapcsán. Ez idő alatt rengeteg beteget vizsgáltam meg, ezáltal sok tapasztalatot gyűjtöttem a kórházon kívüli betegellátással kapcsolatban is.

Már az egyetemi évek alatt megfogalmazódott bennem, hogy a gyógyítás alapja a megfelelő orvos-beteg kapcsolat és a bizalom kialakítása, mely a gyógyítás útjára lépve mindinkább megerősítést nyert. A munkám során a minél magasabb szakmai színvonal mellett igyekszem ezen alapértékekre a lehető legnagyobb hangsúlyt fektetni.

Ma már szinte mindenki elsőként az interneten keres rá panaszaira. Az interneten sajnos sok esetben nem hiteles forrásokból tájékozódnak az emberek és ez sok mellékhatással járhat, félre informálhatják a betegeket. 

Úgy gondolom, hogy az orvos-beteg közötti kapcsolat és bizalom kialakítása nem csak az orvos-beteg találkozás esetén érhető el. A mai kor már megköveteli az internetes jelenlétet az orvos számára is, tehát az orvos online is jelen tud lenni és ha kell online is megtudja válaszolni a kérdéseket, és tanácsot is tud adni.

A weboldal egészségügyi kisokosként szolgálhat minden kedves látogatónak. Az oldalon szó lesz a várólistákról, betegjogokról, adókedvezményről, magánegészségügyről, életmódról, betegségekről, egészségügyi médiáról és gyógyszerekről.

Ha úgy érzed elakadtál az egészségügyi ellátó rendszerben vagy egészségügyi panaszaid vannak, ne habozz megkeresni, segítek eligazodni.